Image may be NSFW.
Clik here to view.
Az ELTE Informatikai Karán működő Microsoft MI Tudásközpont mesterséges intelligencia tananyagot fejleszt.
A mesterséges intelligencia egyre inkább a mindennapjaink része, a Microsoftnak, mint megoldásszállítónak, az ELTE-nek pedig, mint oktatási-kutatási intézménynek fontos, hogy minél többen meg tudjanak ismerkedni a területtel, a lehetőségeivel. Ezért is kezdtek bele a tananyag fejlesztésébe. A tananyag célja, hogy gyakorlatorientáltan bemutassa a gépi tanulás, adatelemzés alapjait és ehhez a Microsoft által nyújtott eszközöket, szolgáltatásokat, melyhez több ajánlott tanulási útvonalat is megadnak. A mélyebb matematikai, algoritmikus alapokkal jelen anyag nem foglalkozik, mert célja az algoritmusok használatának bemutatása, de az egyes leckékhez, témakörökhöz adnak olyan segédanyagokat, linkeket, amelyek segíthetnek a tudás elmélyítésében.
A tananyag tantermi és egyéni oktatásra is alkalmas, interaktív tanítási formára épít, a mesterséges intelligencia fogalmát, alkalmazási módjait, a kapcsolódó etikai normákat, majd később a jövőjét is a hallgatókkal közösen, őket vezetve határozza meg. Terveik szerint a tananyag nem áll meg itt, jelenleg is dolgoznak két összetettebb demó megvalósításán, illetve további elágazásokat is beépítenek, adattudományi, adatmérnöki, valamint adatelemző útvonalakra ágaztatva a tananyagot, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelő tanulási utat.